Mit nem tudott a Tommy Hilfiger márkáról?

  • MAGAZIN
  • Mit nem tudott a Tommy Hilfiger márkáról?

Mit nem tudott a Tommy Hilfiger márkáról?

A Tommy Hilfiger kétségtelenül a egyike legelterjedtebb és legnépszerűbb divatmárkáknak. Aki nem ismeri fel a fehér, a kék és a piros csík kombinációját, mintha nem is létezne! Ismeri ennek a divatmárkának a történetét? Tommy Hilfiger számára a sikerhez vezető út határozottan nem volt rózsákkal szegélyezett könnyű séta. Ha azonban az első kudarc után feladta volna, szegényebbek lennénk egy nagy stílus márkával és egy beteljesült amerikai álommal. Kövesse velünk együtt a híres tervező lépteit, aki idén ünnepli 70. születésnapját, és fedezze fel a márkához kapcsolódó különféle érdekességeket.

Vállalkozó szellem és eredetiség

Bár neve az egész divatvilágban ismert, Tommy Hilfigernek határozottan nem volt könnyű a karrierje kezdete. Kilenc gyermek közül a másodikként született, ezért szüleinek valóban igyekeznie kellett azért, hogy minden testvérének jó életfeltételeket biztosítson. Azt akarták, hogy Tommy gépészmérnök legyen. Sajnos a mérnöki munka nem nagyon vonzotta. Sokkal inkább érdekelte a divat, és szabadidejében New Yorkba járt és farmert vásárolt, amit otthonában Elmirában a saját elképzelési szerint átvarrt és eladott ismerőseinek.

A 70-es években a hippik korszaka a csúcson volt. Tommy mindenkinek eredeti és stílusos viseletet akart biztosítani, ezért a Brown's-nál kezdte el árusítani darabjait. Hamarosan megnyitotta saját butikját, a The People's Place-t, ahol trapéz szárú és újjú darabokat kínált. Ezek New Yorkban éppen kezdtek elterjedni, és valami egészen új dolognak számítottak a távoli Elmira városában.

A hippi korszak gyermekei azonban bizonyosan nem jeleskedtek a rendben és a fegyelemben. Hilfiger boltjában is a legkölönfélébb szertelen bulik zajlottak le. Ezek vonzották ugyan a fiatalokat, de inkább szórakozni jártak, mintsem a pénzüket divatos kiegészítőkre költeni. Az üzlet így hamarosan csődbe ment.

Újra és jobban

De Tommy nem akarta feladni az álmát. Rájött, hogy a lakosság egy másik rétegére kell összpontosítania. Olyanra, amely nem fukar, a minőségi és érdekes ruhákért pedig szívesen fizet. New Yorkba költözött, és egy új kollekción kezdett dolgozni. Végül is valami elterjedt tehetségéről, ezért híres tervezők segítő kezet nyújtottak neki. De Tommy saját márkát akart. Függetlent. Olyat, amely csak az erőfeszítéseinek és szorgalmának köszönhetően épült. Híres nevek nyújtotta mankó nélkül.

És végül 1984-ben, 16 évvel a People's Place megnyitása után sikerült. Megalapította saját márkáját, a Tommy Hilfiger Corporation-t, amely a fiatalok friss és alkalmi divatjára összpontosított. A kék, a piros és a fehér színek tetszettek, Tommy Hilfiger ruhái pedig jól fogytak.

Merészség, ami megtérült

A hippi butik kudarca után Tommy jól tudta, hogy reklám nélkül nem indul el az igazi üzlet. A divatipar már ebben az időben is teljes sebességgel haladt, és aki érvényesíteni akarta magát, láthatóvá kellett válnia. És persze nem félni semmitől.

A híres tervezőből nem hiányzott a bátorság. Reklámkampányai ragadozók és nem maradtak figyelmen kívül. Még George Loise-t is felvette, aki számos híres reklámkampány mögött áll az amerikai légitársaság az USA Today-n keresztül, a híres amerikai szenátorokig. Ő rendkívül merész reklámot készített neki, amelyet a Times Square-en helyezett el.

"A négy legnagyobb amerikai férfi divattervező az RL, PE, CK és TH."

Ralph Lauren, Perry Ellis, Calvin Klein. Ezeket a márkákat a legtöbben megengedhették maguknak, rengeteg vásárlójuk volt. De TH? Ráadásul Hilfiger logójával és feliratával: "És ez emblémája a legkevésbé ismertnek közülük." Ez nagyon ötletes volt. És jól is működött. Tommy Hilfigert rövid idő alatt egész Amerika, és hamarosan a nyugati világ is megismerte.

Később számos hírességgel és főleg énekessel működött együtt, akik fiatal ügyfeleket hoztak neki. Köztük olyan nevekkel, mint Britney Spears, a Rolling Stones vagy Lenny Kravitz. Hilfiger meg akarta tartani a márkát a fiatalok körében, nem kívát az idősek és gazdagok tervezője lenni. A zenei sztárok koncertjeiken is az ő modelleit viselték, ahol főleg a fiatal rajongók vettek részt.

Amikor a siker felett felhők gyülekeznek

Abban az időben, amikor Tommynak már remekül ment, újabb kellemetlen csapás érkezett. Az emberek között E-mailek kezdtek megjelenni, amelyek rasszizmussal vádolták. Azt írták, hogy egy bizonyos televíziós műsorban kijelentette, hogy divatját kizárólag a fehéreknek szánták, és nem akarja, hogy feketék, ázsiaiak vagy hispánok vásárolják meg a ruháit. Az e-mail az árui bojkottjára szólított fel, és lavina módjára terjedt el.

Ez azonban egy nagy hazugság volt, T. Hilfiger soha nem jelent meg az adott tévéműsorban, és nem mondott semmi rasszistát. Szerencsére márkája túlelte ezt a támadást. Ezt követően azonban eladta, és ma egy befektetési társaság tulajdonában van, amely magában foglalja például a Calvin Klein márkát is.

Érdekességek, melyeket talán eddig nem tudott:

  • Ruhája az amerikai egyetemek diákjainak stílusára emlékeztetett. Tommy Hilfiger azonban soha nem tanult az egyetemen.
  • Snoop Dogg népszerűsítette Tommy Hilfigert a fiatal hip-hop rajongók körében, amikor felvette Hilfiger egyik ingét egy beszélgetős TV műsorba.
  • Tommy Hilfiger majdnem a Calvin Klein márkanév alatt kezdett dolgozni. A tervező együttműködést ajánlott neki, miután 1979-ben New Yorkba költözött. Tommy azonban visszautasította és létrehozta saját márkáját.
  • T. Hilfiger kollekciót adott ki a fogyatékkal élő felnőttek számára. Ezt mágneses gombok, tépőzárak és módosított lábnyílások jellemzik, hogy azokat fogyatékkal elők is könnyedén felölthessék.
  • A a vörös, a fehér és a kék színek dominanciája a TH kollekcióknál az amerikai zászló színein alapszik. Több fiatalt volt hivatott a márkához vonzani. A színek megválasztása miatt Hilfiger a kezdetektől fogva Ralph Laurennel hasonlították össze, sőt Lauren stílusának másolása miatt kritizálták is.
  • Túlméretes sportruháival, laza stílusú farmerjével és pólójával főleg fiatalokat vonzott a divatjához. Sokat fektetett olyan hirdetésekbe, amelyek meghaladták modelljei eredetiségét, kiemelve a divatmarketing fontosságát.

Tommy Hilfiger és divat kiegészítők

A márka a ruházat mellett természetesen kiegészítőket is tervez. Vásárolhat Tommy Hilfiger női és férfi órákat, ékszereket és parfümöket.

1995-ben, amikor piacra dobta első "Tommy" férfi illatát, 15 millió dollárt fordított reklámra. Abban az időben ez volt a legtöbb pénz, amelyet a férfi illatkampányra költöttek. Megtérült neki. Ez az illat ma is népszerű - több mint 25 év után.

A Tommy Hilfiger órák szintén népszerűek. Kombinálják a hagyományos stílust érdekes, modern elemekkel, így fiatalosabbak is. Például nem félnek modern megjelenést keverni a klasszikus római számokkal, és így egyedi és érdekes kombinációkat létre hozni.

Ha Önnek is elnyerte a tetszését a Tommy Hilfiger, akárcsak nekünk a Brasty-nál, választhat néhány gyönyörű kiegészítője közül, amelyeket megtalál az e-boltunkban. A kínálatban férfi és női órákat, ékszereket vagy Tommy Hilfiger parfümöket találhat. Ruháihoz hasonlóan ezeket is kiváló minőség, kecses dizájn és a hétköznapi amerikai stílus jellemzi, amely minden generáció figyelmét megragadja.